[Veszprém] New Belgrade Summer Cup 2021 -Beharangozó

2021. jún. 24.

Rangos felkészülési tornára utazik a BFKA Veszprém

Immáron a következő szezonra való felkészülés jegyében, pénteken két csapatunk is Belgrádba utazik, ahol (az előző évekhez hasonlóan) részt veszünk a 2021.július 26-29 között zajló „New Belgrade Summer Cup 2021”-on.
 
A BFKA Veszprém csapatának ez igazán különleges pillanat, hiszen külföldi tornán most először veszünk részt a Balaton-felvidéki Kézilabda Akadémia színeiben.

Bízunk abban, hogy fiataljaink az előző idény nehézségei után értékes tapasztalatokat szerezhetnek, visszazökkenhetnek a közel két évvel ezelőtti időszakba.

Iváncsik Tamás a „BFKA Veszprém White” csapatunkat, Ivo Diaz pedig a „BFKA Veszprém Red” csapatot fogja irányítani Szerbiában.  2006-os korosztályban indulunk, ahol 4 csoportban zajlanak majd a küzdelmek.
 Igazán nemzetközi lesz a torna, hiszen magyar csapatként a MOL Pick Szeged fiataljai mellett szerb, bosnyák, macedón horvát együttesekkel találkozunk majd.
 
Sajnos csak a döntő mérkőzéseit láthatjuk élő közvetítéssel, de a napi eredményeket természetesen közöljük majd.
 
Sok sikert kívánunk csapatainknak, hajrá Veszprém!

A torna hivatalos honlapja: http://handballsummercup.rs/